♥

Haragudott. Nagyon. Átverte. Tudta. Most pedig kész volt megcsinálni azokat a dolgokat amiket a legjobban utált benne és amit a legjobban szeretett. Gyűlölte. Tudta, hogy egy életen át gyűlölni fogja. De sosem vallotta be sem neki sem másnak.

♥

Sokszor az ember úgy érezheti, hogy megtalálta a megfelelőt... megfelelő? de kinek? nekem? másnak? Hogyan szeretném túlélni ezt az egészet? Kivel? Ő az akire vágyom? Ő az akire számíthatok egész életemben? Vagy ő is csak egy lesz a pár közül?? De most úgy érzem..... szükségem van rá:)

♥

nincsvilágmelyösszeomolhatna.

bedobozolt múlt.♥

A legkönnyebb dolgot választotta. Bedobozolta a múltat. Elfelejtette a szerelmeit, a szenvedéseit, a boldogságát. Csak a nagyon fontosak maradtak meg. A családja. Majd évek múlva a doboz előkerül. Akkor átélheti a múltját. Gondolhat arra, hogy ilyen is volt. De aztán a dobozra újra rákerül a tető és a lakat. De akkor kulcsot elhajítja. Onnantól kezdve mosolyogva sétálhat újra az utcán. Egy új utcában. Az új szerelmével és azzal a mosolygós arcú kislánnyal akiért az életét szentelte. S ha találkozik újra azokkal a férfiakkal akiket valaha szeretett tovább sétál, mert már ő sem az a nő akit elhagytak vagy akit ő elhagyott.

illúzió ... szerele...miegymás.

Szerette. A szeméért. A hajáért. A bőréért. A csókjáért. De elérhetetlen volt számára, hiába szerette volna. Minden porcikájában érezte, hogy nem megy. De rendületlenül hívta és írt neki. Reménykedett. Mint az emberek többsége a helyzetek 100%ban. De vajon reménykedni mennyire jó? Nem csak illúziókat kergetünk?

Egy félájult lány véres homlokát.♥

Szerette a könyvek illatát. A szél szabadságát. A felhők dühét. A villám fényét. A családját. A gyűlölet érzését. A zenét. A csendet. A nyüzsgést. A nyugalmat.

♥

-Szereted?
-Hogyne.
-Akkor miért nem vagy vele?
-Mert nem lehet. Mint ahogy ti sem.
-De mi nem is akarunk.
-Én sem. Úgy szeretném elképzelni magamban ahogy van.
-Mitől félsz?
-A csalódástól. Lehet, hogy nem olyan amilyennek képzelem. Ha megismerném akkor lehet egy világ omlana össze bennem. Így inkább szeretem messziről mint gyűlöljem közelről.

♥

S a lány szemében ott csillogott az egyetlen remény sugara

Felidézte a múltat. Mosolygott, mint egy kisgyermek mikor cukorkát kap. S a lány szemében ott csillogott az egyetlen remény sugara. A reményé amit nem hagyott elveszni. Végig akarta csinálni. Meg akarta mutatni a családjának és a barátainak, hogy belőle az lesz ami igazán szeretne lenni. Amit igazán szívből szeret csinálni. Biztos volt benne, hogy ő, a lány aki már elvesztett, kapott, becsapott, adott még többet tud adni... annak aki igazán rászorul.♥

Egy lány igazán tud gyűlölni. Sokaknak ez olyan húú úgyis megbánja, elmúlik, elfelejti... Sosem! Minden egyes nappal egyre jobban gyűlölte azt az embert. Akire már ránézni sem tudott. Aki valaha az élete része volt... egyszer. évekkel ezelőtt.

Tud valaki egyáltalán úgy utálni, haragudni ahogy ő tud? Mikor minden egyes porcikája a bosszúért kiabál? De nem fog bosszút állni. Pontosan tudta, hogy az a legnagyobb fájdalom ha nem teszi. Ha csak úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs.

én?o.O

Pontosan tudta, hogy jobban szeret csendben otthon ülni, mint mindig valakinek nyomni a rizsát. De mindig igyekezett. Megfelelni. Másnak. Aztán rájött, hogy nem feltétlenül kell mindig minden percben máshogy viselkedni. Lassan ők is hozzászoknak. A csendes inkább hallgató mint előadó lányhoz, mert ez ő.

♥

Mosolyogva indultam el, pedig tudtam mire számítsak. Azt is tudtam, hogy részben magamat okolhatom érte. Én is ezt szerettem volna. De hát van ez így. Döntéseket hozunk. Amikor odaértem leültem vele szemben a padra és amikor megakart csókolni volt bennem annyi akaraterő és bátorság, hogy megmondjam:
-Ne! Ha most megcsókolsz én elfelejtem amit mondani akartam, elfelejtem milyen nap van és, hogy miért jöttem ide. Aztán megölelnélek és akkor már az álmaimat is elfelejteném. Szép sorjában....