"szerelem??"

Megtudja nekem mondani valaki mi a szerelem?
Szerintem egy csatatér. Sosem tudhatod mikor lő hátba. Nem tudhatod mikor vérzel el benne. Lassan oson mögéd, aztán hirtelen csap le. Aztán ádázul áttapos rajtad, miközben a legszebb oldalát mutatja. Simogatja az arcod, a lelked. A legelképesztőbb módon okoz egyszerre boldogságot és szomorúságot.

Az élet egy játék... de hagy játsszam úgy ahogy én szeretném:)
A szerelem egy kirakós játék. Mindig hiányzik egy darabja. Aztán amikor az a kis darabka is a helyére kerül akkor kell dönteni. Tetszik-e vajon az a kép amit kiraktunk? Vagy szeretnénk valami mást? Ha nem egy hajót szeretnénk látni a képen ami bármikor tovább úszhat a vízben. Hanem egy világítótornyot! A világítótorony ott marad ahol van, mindig. Amit a legnagyobb pusztító víz sem sodorhat tovább. A legnagyobb víz sem mozdíthatja el a helyéről. Szeretném a hajó helyett a világítótornyot nézni esténként a falamon!

teljes káááosz!

Van amikor csal lébecolunk az életben. Van mikor meg is éljük. Van, hogy teljesen mindegy mit csinálunk az életünk irányít minket! Lehetne másképp? Lehetne, hogy egyszer a buta döntéseinkért senki ne kérjen számon minket? Egyszer feltétlenül meg kell hoznunk azt a döntést ami lehet, hogy mindent megváltoztat. Lehet, hogy egy egész életre...

borzasztóan fáj...

Talán mosolygok... de kérdezte már meg valaha valaki, hogy miért könnyes a szemem? Miért vagyok olyan szomorú időnként, hogy a lelkemet csak egy nehéz súlynak érzem?
Miért egy álarcban élek? Miért kerülöm a tekinteteket? Miért van az, hogy már a boldogság is csak egy szó számomra? Becsapom... és fáj... magam...

egy másik életben....talán.

"Lassan hozzászokik lényem ahhoz, hogy folyton mindent elrontok... De talán egyszer... de csak egyszer egy pillanatra majd én hozok rendbe valamit. Amikor a szavaim sem üres mondanivalók lesznek.... Talán... egy másik életben legalább....én leszek a jó..."

"tömeg...iszony"

"Aki azt hajtogatja, hogy nem érdekli más vélemény: HAZUDIK!! Mindig miden pillanatban egy picit figyeljük, hogy vajon, hogy reagálnak dolgainkra az emberek. Itt vagyok én példának. Ha én felvennék egy rózsaszín cicanacit és fognám a kis zsebkutyámat és így vonaglanék végig az utcán bizony érdekelne ki, hogy néz rám.
Nem vagyok divat... őrült. Nem vagyok csontkollekció, ja igen, nem vagyok tömeggyártmány!!!"

jégcsap.

"Az, hogy néha olyan vagyok mint egy darab jég, csak az embereknek köszönhetem. Nem leszek seggnyaló. Nem leszek barátságos. Nem és nem. Nem nyílok meg másoknak. Én ilyen vagyok és ilyen is maradok. Szeretem a barátaimat. Nem szeretném a világot magaménak tudni. Egyszerűen nekem elég, hogy ők vannak. De ez a jég nem olvad el."

hiába hiába hiába...
Egyszer vajon mindenkinek visszatudom adni azt amit én kaptam?? A jót is rosszat is?? Szeretném.