♥

Mosolyogva indultam el, pedig tudtam mire számítsak. Azt is tudtam, hogy részben magamat okolhatom érte. Én is ezt szerettem volna. De hát van ez így. Döntéseket hozunk. Amikor odaértem leültem vele szemben a padra és amikor megakart csókolni volt bennem annyi akaraterő és bátorság, hogy megmondjam:
-Ne! Ha most megcsókolsz én elfelejtem amit mondani akartam, elfelejtem milyen nap van és, hogy miért jöttem ide. Aztán megölelnélek és akkor már az álmaimat is elfelejteném. Szép sorjában....

valakinek aki téényleg:)♥

"Vannak emberek akik egy szóval meg tudják változtatni az életünket. Nem sok. Egyetlen egy. Nem kell hozzá csak egyetlen egy szó. Ami igazán szívből jön. Amit tudsz viszonozni. Amikor visszavonhatatlanul azt gondolod, hogy igenis ez az ember megváltoztatta az életem."

"szerelem??"

Megtudja nekem mondani valaki mi a szerelem?
Szerintem egy csatatér. Sosem tudhatod mikor lő hátba. Nem tudhatod mikor vérzel el benne. Lassan oson mögéd, aztán hirtelen csap le. Aztán ádázul áttapos rajtad, miközben a legszebb oldalát mutatja. Simogatja az arcod, a lelked. A legelképesztőbb módon okoz egyszerre boldogságot és szomorúságot.

Az élet egy játék... de hagy játsszam úgy ahogy én szeretném:)
A szerelem egy kirakós játék. Mindig hiányzik egy darabja. Aztán amikor az a kis darabka is a helyére kerül akkor kell dönteni. Tetszik-e vajon az a kép amit kiraktunk? Vagy szeretnénk valami mást? Ha nem egy hajót szeretnénk látni a képen ami bármikor tovább úszhat a vízben. Hanem egy világítótornyot! A világítótorony ott marad ahol van, mindig. Amit a legnagyobb pusztító víz sem sodorhat tovább. A legnagyobb víz sem mozdíthatja el a helyéről. Szeretném a hajó helyett a világítótornyot nézni esténként a falamon!

teljes káááosz!

Van amikor csal lébecolunk az életben. Van mikor meg is éljük. Van, hogy teljesen mindegy mit csinálunk az életünk irányít minket! Lehetne másképp? Lehetne, hogy egyszer a buta döntéseinkért senki ne kérjen számon minket? Egyszer feltétlenül meg kell hoznunk azt a döntést ami lehet, hogy mindent megváltoztat. Lehet, hogy egy egész életre...

borzasztóan fáj...

Talán mosolygok... de kérdezte már meg valaha valaki, hogy miért könnyes a szemem? Miért vagyok olyan szomorú időnként, hogy a lelkemet csak egy nehéz súlynak érzem?
Miért egy álarcban élek? Miért kerülöm a tekinteteket? Miért van az, hogy már a boldogság is csak egy szó számomra? Becsapom... és fáj... magam...

egy másik életben....talán.

"Lassan hozzászokik lényem ahhoz, hogy folyton mindent elrontok... De talán egyszer... de csak egyszer egy pillanatra majd én hozok rendbe valamit. Amikor a szavaim sem üres mondanivalók lesznek.... Talán... egy másik életben legalább....én leszek a jó..."