'miért csinálod ezt világ?'

Miért taszít a mélybe?
Miért forgat a tűz fölött?
Miért akarja, hogy ne legyek?

'A mosoly eltűnt az arcról. Aztán hamuként pergett tovább a térben.'

rengetegszer sírtunk, nevettünk, jajveszékeltünk. De a világ sosem segített... ez emberek kinevettek. egytől egyig mind más... és gonosz.

de tudom, egyszer... én nevetek majd rajtuk...

mosolyogj világ. egyszer úgy is lehervad.

Körhinta az élet♥

'Elmúlik? Vagy marad örökké tátongó űr az amúgy is zavaros életemben? Vagy elmegy... egyszerűen csak elsétál mintha mi sem történt volna. Aztán az élet folytatódik... Forog majd ugyan úgy körbe-körbe mint a körhinta? Vagy megáll. Van aki fent marad... Van aki kiugrik majd. De remélem.. egyszer a körhinta ugyan azokat a köröket fogja járni.'

'♥'

'szeretni annyit jelent mint megbirkózni azzal, hogy a világ egy része a tiéd'


Várom. Várom mikor jön el. Mikor lesz végre nyugalom. A múlás már nem fog létezni. Nem létezik majd rossz. Nem kell majd félnem. Nem leszek bujkáló angyal. Sem ördög. De addig is várok. Mikor lesz már nyugalom...

'a szív'

♥
Ő az egyetlen aki jóban rosszban veled van. Mindig ott van. Nem lankad figyelme semmi felett. Ha te izgulsz ő is. Ha félsz ő is. Ha szerelmes vagy ő is veled együtt szerelmes. Ha összetörik a szíved akkor neki fáj a legjobban. Az életed része. Sokan nem élnek vele együtt túl sokáig. Mindent foghatsz rá de nem mindig ő a hibás. De bármennyi mindent fogsz rá, bárkinek is mondod, hogy neki nincs, igenis van. Ő küzd az utolsó dobbanásig. Nélküle nem élhetsz. Veled lesz mindig. Érted küzd. Vigyázz rá. A szíved az életed.
♥

'Már nem látom Pán Pétert'

2010. Január 17. Életem egyik olyan napja amit nem vártam. A játékos kisgyermekből felnőtté "avattak". Kisgyermek koromban mindig azt kívántam bár ne nőnék fel soha. Mindig lehessek a kislány a játékaival. De nem. Minden egyes óramutató kattanás közelebb vitt a felnőtt léthez. Már nem látom Pán Pétert. Nincs már Csingiling. Nincs többé boldog gyermekkor. Csak az unalmas élet ami ezután jön. A munka, szerelem, saját gyerek, veszekedés, válás, új házasság, majd a halál. De tudom. A lelkem mélyén örök lázadó gyermek maradok, mert elvették a gyermekkorom.

'azélet'

Az élet dobhat eléd bármit. Taníthat jóra, rosszra. Kérhet arra, hogy változz. Megmondhatja mit csinálj. Anélkül, hogy te észrevennéd. Az élet sokszor csap be, csal meg, hazudik. Hiába minden ha nem hiszel magadban. Az élet csak tanít... valami olyanra ami utána jön. De amit addig tanulsz az mind semmi lesz amikor odáig eljutsz. De annyi mindent tehetsz meg. Bulizhatsz, tanulhatsz, dolgozhatsz, ihatsz, ehetsz, de a legfontosabb...ÉLHETSZ. Szerintem ez mindennél többet ér. Még akkor is ha van valami mindig rossz....

'nappali hold'

-Bárkit csak őt ne hívd.
-Miért ne tenném? Ereszd el a csuklóm. Ez fáj.
-Ne haragudj. De akkor sem vetemedhetsz arra, hogy pont Klarkot hívod fel.
-Miért? Végre lemondtam az életem egyik részéről erre te nemet mondasz. Van fogalmad róla milyen ez?
-Igen is van. Nem csak ezt lehetne választanod. Én tudom.-Kiabáltál. Éreztem, hogy olyan témánál tartunk ami érzékeny és amiről még sosem meséltél én pedig sosem kérdeztelek.
-Blaise. Sajnálom.
-Ne sajnáld. Ülj le. Aztán utána dönts, hogy tényleg akarod-e ezt.
-Nem kell ha fáj.
-Ülj le.
-Oké.
-Én ember létemben imádtam az esőt, a vihart és mindig azt néztem mibe és hogyan vág bele a villám. Aznap a szél fújt nagyon. Klaraval sétáltunk az utcán. Klara a barátnőm volt. Máig emlékszem gyönyörű mosolyára. A szép szemére. A fenekéig érő hullámos, barna hajára. Tökéletes ívű derekára. Aznap...- Megakadtál. Tudtam, hogy fáj neked. Könny szökött az én szemembe is.- A francba is, miért nem maradtunk otthon? Na mindegy. Szóval. Sétáltunk az utcán a park felé. Az utcában sorra aludtak ki a lámpafények. Klara szorosan átölelt. Ma is emlékszem, hogy remegett szegény. Aztán jött egy alak. A hátamon felállt a szőr mikor közelebb lépett és egy szót sem szólt. Csak bámult minket és néha jobbra-balra billentette a fejét. Aztán jött még vele két ember. Klarat fogta és magához húzta. Próbáltam ellenkezni de akkor már nem tudtam. A két másik nagyon gyors volt és erős. Ráeszméltem, hogy ez nem csak egy ember. Ez szörny. A másik kettővel együtt. Mindig azt hittem vámpírok csak a mesékben léteznek. De amikor ott állt velem szemben...-ismét megálltál egy pillanatra.
-Abbahagyjam?
Ráeszméltem, hogy a könnyek csak úgy csorognak arcomon. Hideg futkosott a hátamon. De csak bólintottam, hogy folytasd.
-Szóval.. elvitte. Hiába ordibáltam nem jött arra senki. A másik kettő pedig csak lefogott. Olyan erősen mintha kőben lett volna a kezem. Akkor pedig az egyik hirtelen a földön volt. Mire hátranéztem a lámpák újra égtek és csak egy ember mutatkozott be...