Ha a sors feltűnően bőkezű valakivel, biztosan akad valahol egy feneketlen kút, amely az illető összes álmát elnyelheti.

Merj álmodozni. Az álmok nem fogynak el. (Stephenie meyer)

Már teljesen sötét volt. A csillagok és a hold szépen világították meg az utcákat. Odakint fújt a szél. Összerezzentem ahogy arra gondoltam, hogy kint milyen hideg lehet. Ebben a kávéházban mindig kellemes meleg van. Az emberek beszélgetése, a nyugtató halk zene, a gyönyörű festmények a falon és a kávé illata ami éppen előttem hűlt ki mind melegséggel töltötte meg a szívem. Aztán ránéztem. Gyönyörű kék szemed valahol az egyik festményen állapodott meg. Láttam mellkasod mozgását ahogy szép lassan beszívod majd kifújod a levegőt. Gyönyörű. Mást nem is lehet rád mondani. Szép hullámos barna hajad a válladon csillogott a fénytől. Éreztem parfümöd illatát. Ami tökéletesen illett hozzád és nem is vitted túlzásba.
-Mire gondolsz?-Észre sem vettem, hogy már engem néztél és nem is a képet.
-Csak arra, hogy ez az élet túl rövid ahhoz, hogy megtegyünk mindent amit a fejünkbe veszünk.
-Látod én ezért nem álmodozom és nem tervezek semmit.-Éreztem a hangodban valamit. Ami eddig nem volt ott. Talán egy kis huncutságot. Rám mosolyogtál. Tudtam, hogy tényleg így van.
-Az lehetetlen. Mindenki álmodozik.
-Én nem. Csak élek. Szeretem a meglepetéseket. Az élet több meglepetést tartogat számomra ha csak arra gondolom mi van épp ebben a pillanatban.
-Most ebben a pillanatban mi van benne?
-Semmi.- válaszoltad könnyedén. Megfogtad a kezem és felálltunk az asztaltól. A huncut mosoly még mindig ott volt az arcodon. Letettem a kávékért a pénzt az asztalra és kimentem utánad. Te addigra már magadra vetted a kabátod és kint is voltál.
-Hová megyünk.
-Fogalmam sincs.
Belenéztem a szemedbe. Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul. Te is megérezhettél valamit ugyanis már nem mosolyogtál csak néztél a szemembe.
-Túl régóta vagyunk már barátok.-mondtad.
-Túl régóta?
-Igen azt mondtam. Most hazamegyek. hazakísérsz?
-Persze.
Hazafelé kísértelek. Nem mertem megfogni a kezed. Sőt még csak nem is tudtam hozzád szólni. Tudtam, hogy többet érzek már mint barátság. felnőttek vagyunk. Te is észrevetted. Szerintem csak félsz. Pedig nem kéne. De mégsem tudom neked megmondani. Sem azt, hogy nem kell félned sem azt, hogy több ez már mint barátság.
Amikor elértünk a házadhoz még leültünk a lépcsőre. Te sem szóltál semmit és én sem. Arcomra nyomtál egy puszit és bementél a házba. Én felálltam és hazamentem. Amint beértem a házba rögtön a számod tárcsáztam.
-Hallo.
-Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el de szeretlek.
-Tudom. Én is.
Átmentem hozzád. Ahogy kinyitottad az ajtót annyit mondtál
-Mostantól tiéd a szívem. Szeretlek.

Remélem tetszett:)