'♥'

'szeretni annyit jelent mint megbirkózni azzal, hogy a világ egy része a tiéd'


Várom. Várom mikor jön el. Mikor lesz végre nyugalom. A múlás már nem fog létezni. Nem létezik majd rossz. Nem kell majd félnem. Nem leszek bujkáló angyal. Sem ördög. De addig is várok. Mikor lesz már nyugalom...

'a szív'

♥
Ő az egyetlen aki jóban rosszban veled van. Mindig ott van. Nem lankad figyelme semmi felett. Ha te izgulsz ő is. Ha félsz ő is. Ha szerelmes vagy ő is veled együtt szerelmes. Ha összetörik a szíved akkor neki fáj a legjobban. Az életed része. Sokan nem élnek vele együtt túl sokáig. Mindent foghatsz rá de nem mindig ő a hibás. De bármennyi mindent fogsz rá, bárkinek is mondod, hogy neki nincs, igenis van. Ő küzd az utolsó dobbanásig. Nélküle nem élhetsz. Veled lesz mindig. Érted küzd. Vigyázz rá. A szíved az életed.
♥

'Már nem látom Pán Pétert'

2010. Január 17. Életem egyik olyan napja amit nem vártam. A játékos kisgyermekből felnőtté "avattak". Kisgyermek koromban mindig azt kívántam bár ne nőnék fel soha. Mindig lehessek a kislány a játékaival. De nem. Minden egyes óramutató kattanás közelebb vitt a felnőtt léthez. Már nem látom Pán Pétert. Nincs már Csingiling. Nincs többé boldog gyermekkor. Csak az unalmas élet ami ezután jön. A munka, szerelem, saját gyerek, veszekedés, válás, új házasság, majd a halál. De tudom. A lelkem mélyén örök lázadó gyermek maradok, mert elvették a gyermekkorom.

'azélet'

Az élet dobhat eléd bármit. Taníthat jóra, rosszra. Kérhet arra, hogy változz. Megmondhatja mit csinálj. Anélkül, hogy te észrevennéd. Az élet sokszor csap be, csal meg, hazudik. Hiába minden ha nem hiszel magadban. Az élet csak tanít... valami olyanra ami utána jön. De amit addig tanulsz az mind semmi lesz amikor odáig eljutsz. De annyi mindent tehetsz meg. Bulizhatsz, tanulhatsz, dolgozhatsz, ihatsz, ehetsz, de a legfontosabb...ÉLHETSZ. Szerintem ez mindennél többet ér. Még akkor is ha van valami mindig rossz....

'nappali hold'

-Bárkit csak őt ne hívd.
-Miért ne tenném? Ereszd el a csuklóm. Ez fáj.
-Ne haragudj. De akkor sem vetemedhetsz arra, hogy pont Klarkot hívod fel.
-Miért? Végre lemondtam az életem egyik részéről erre te nemet mondasz. Van fogalmad róla milyen ez?
-Igen is van. Nem csak ezt lehetne választanod. Én tudom.-Kiabáltál. Éreztem, hogy olyan témánál tartunk ami érzékeny és amiről még sosem meséltél én pedig sosem kérdeztelek.
-Blaise. Sajnálom.
-Ne sajnáld. Ülj le. Aztán utána dönts, hogy tényleg akarod-e ezt.
-Nem kell ha fáj.
-Ülj le.
-Oké.
-Én ember létemben imádtam az esőt, a vihart és mindig azt néztem mibe és hogyan vág bele a villám. Aznap a szél fújt nagyon. Klaraval sétáltunk az utcán. Klara a barátnőm volt. Máig emlékszem gyönyörű mosolyára. A szép szemére. A fenekéig érő hullámos, barna hajára. Tökéletes ívű derekára. Aznap...- Megakadtál. Tudtam, hogy fáj neked. Könny szökött az én szemembe is.- A francba is, miért nem maradtunk otthon? Na mindegy. Szóval. Sétáltunk az utcán a park felé. Az utcában sorra aludtak ki a lámpafények. Klara szorosan átölelt. Ma is emlékszem, hogy remegett szegény. Aztán jött egy alak. A hátamon felállt a szőr mikor közelebb lépett és egy szót sem szólt. Csak bámult minket és néha jobbra-balra billentette a fejét. Aztán jött még vele két ember. Klarat fogta és magához húzta. Próbáltam ellenkezni de akkor már nem tudtam. A két másik nagyon gyors volt és erős. Ráeszméltem, hogy ez nem csak egy ember. Ez szörny. A másik kettővel együtt. Mindig azt hittem vámpírok csak a mesékben léteznek. De amikor ott állt velem szemben...-ismét megálltál egy pillanatra.
-Abbahagyjam?
Ráeszméltem, hogy a könnyek csak úgy csorognak arcomon. Hideg futkosott a hátamon. De csak bólintottam, hogy folytasd.
-Szóval.. elvitte. Hiába ordibáltam nem jött arra senki. A másik kettő pedig csak lefogott. Olyan erősen mintha kőben lett volna a kezem. Akkor pedig az egyik hirtelen a földön volt. Mire hátranéztem a lámpák újra égtek és csak egy ember mutatkozott be...

'nappali hold'

Miután közöltem Blaisel, hogy készen állok arra, hogy vámpír legyek lementem a konyhába. Mindig szerettem itt lenni. A nagy ablakok miatt mindig világos van. A konyhaszekrény citromsárga amit én magam festettem, hogy minél világosabbá csináljam a teret. Az asztal pedig üveg amit azért szeretek, mert látom a lábam mikor reggel kávézok. Most is főztem magamnak egy kávét és leültem az asztalhoz. Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy elhatároztam valamit és azt véghez is viszem. Elengedtem azt a személyt akit szerettem azért, hogy azzá válhassak akivé már nagyon rég óta szerettem volna. Soha nem tudtam ellenállni a vér csábításának. Annak, hogy gyönyörű lehetek és erős. Bár azzal kevésbé tudtam megbékélni, hogy szörnyeteg leszek. De lesz megoldás. Tudom.
-Mire gondolsz?
-Ne csináld ezt. -Riadt voltam, mert egy év után sem szoktam hozzá, hogy te halk vagy.
-Sajnálom. Szóval?
-Arra, hogy mennyire vágytam erre. Most pedig itt van. De mégis...
-Félsz. Én pedig nem fogom magamnak megbocsátani, hogy ezt teszem veled.
Rád néztem. Reméltem, hogy látod a szememben, hogy villámokat tudnék szórni a szememmel. De te csak nyugodtan álltál a falnak támaszkodva. De álltad a pillantásom.
-Nem teheted velem, hogy nem változtatsz át.
-De!
-Akkor menj el. Megtalálnám a módját, hogyan legyek vámpír.
-Ha azt hiszed ezzel őt is elfelejtheted ne hidd. Az emléke mélyen beléd vésődött. Ha pedig vámpír leszel időt sem adhatsz magadnak. Egy örökkévalóságig benned él.
Már csak arra eszméltem, hogy a padlón fekszem. A kávéscsésze darabjai a földön a kávéfolt pedig ott ahol az előbb te álltál. Olyan erősen fogtál le, hogy moccanni sem bírtam.
-Engedj el.-A hangomban több agresszió volt mint bármikor életemben.
-Nem tehetem. Az örökkévalóságig vigyázok rád. De nem tehetem meg. Sem holnap, sem máskor.
-Kérlek.
-Nem. Ezzel a vitát lezártam.- A szorításod engedett a csuklómon te pedig felálltál és elmentél mire én felkecmeregtem a földről.
Kiskorom óta oda és vissza voltam a vámpírokért. Most feladtam az életem egyik részét azért, hogy élhessek egy másikat. Eddig úgy hittem te is lelkes vagy de csak látszat. Mindig is jól titkolóztál előttem. De tudtam mit kell tennem.
A telefonhoz mentem és tárcsáztam. Kettőt csörrent mikor a csuklómon éreztem jéghideg érintésed és a telefon már nem is volt a kezemben.

'nappali hold'

A szél szanaszét fújta a hajam ahogy néztem távolodó tested. A járásod megváltozott. Régen magabiztosan sétáltál az iskola folyosóján ma pedig már olyan, mintha bármelyik pillanatban megfordulnál és visszaszaladnál hozzám. De tudom, hogy lehetetlenről álmodozom. Hisz te akartál elmenni. Én is megfordultam,a kocsimhoz ballagtam és hazamentem. Pontosan tudtam, hogy most van vége valaminek. De ahogy mindenki mondja amikor egy ajtó bezárul... egy másik kinyílik. Nekem csak be kell sétálnom rajta. De, hogy be merek-e az már más tészta...

Úton hazafelé elkezdett esni az eső. Ez nagyon nem is volt olyan rémisztő. De az már igen, hogy a villámok egyre csak gyűltek egy helyen. Én pedig pontosan tudtam ki csinálja őket. Haragudtam rád. Amilyen gyorsan csak tudtam hazahajtottam. A kocsi feljárónál leparkoltam a kocsit és felrohantam a szobába. Mikor benyitottam az ajtón meglepődtem. Semmi jele nem volt annak, hogy bármi rosszat tettél volna. Az ágy még mindig szépen megágyazva a szemben lévő ablak alatt volt. A fehér szőnyegen egy porszem sem látszott. A beépített szekrényből pedig egy darab ruha nem hiányzott. Téged hagytalak utoljára. Az íróasztalnál ültél. Írtál, mint mindig mikor unatkozol. Görcsösen fogtad a fekete tollat és koncentráltál. Aztán rám néztél. Kék szemed összetalálkozott az enyémmel. Riadt arcom téged is felbosszantott. Az időjárás odakint még zordabb lett.
-Ne csináld.-Förmedtem rád.
-Mégis mit?
-Tudod jól.
-Ha az időjárásra gondolsz akkor az nem én vagyok. Nem tudom miért nem bízol a képességeimben. Én sem akadályozhatom meg az időjárás természetességét folyton.
-Szóval akkor ezt most nem te...?
-Nem.
-Ne haragudj. Én csak...
-Tudom. De hidd el. Nem használom a képességemet.
-Jól van.
-Elment?-Tőrként hasított szívembe ez a kérdés.
-El. De most megyek...
-Most már készen állsz?
-Talán.
-De...
-Készen állok. Soha semmire nem álltam készen ennyire. De nem ma este. Nem most. Holnap szeretnék vámpír lenni.