A szél szanaszét fújta a hajam ahogy néztem távolodó tested. A járásod megváltozott. Régen magabiztosan sétáltál az iskola folyosóján ma pedig már olyan, mintha bármelyik pillanatban megfordulnál és visszaszaladnál hozzám. De tudom, hogy lehetetlenről álmodozom. Hisz te akartál elmenni. Én is megfordultam,a kocsimhoz ballagtam és hazamentem. Pontosan tudtam, hogy most van vége valaminek. De ahogy mindenki mondja amikor egy ajtó bezárul... egy másik kinyílik. Nekem csak be kell sétálnom rajta. De, hogy be merek-e az már más tészta...
Úton hazafelé elkezdett esni az eső. Ez nagyon nem is volt olyan rémisztő. De az már igen, hogy a villámok egyre csak gyűltek egy helyen. Én pedig pontosan tudtam ki csinálja őket. Haragudtam rád. Amilyen gyorsan csak tudtam hazahajtottam. A kocsi feljárónál leparkoltam a kocsit és felrohantam a szobába. Mikor benyitottam az ajtón meglepődtem. Semmi jele nem volt annak, hogy bármi rosszat tettél volna. Az ágy még mindig szépen megágyazva a szemben lévő ablak alatt volt. A fehér szőnyegen egy porszem sem látszott. A beépített szekrényből pedig egy darab ruha nem hiányzott. Téged hagytalak utoljára. Az íróasztalnál ültél. Írtál, mint mindig mikor unatkozol. Görcsösen fogtad a fekete tollat és koncentráltál. Aztán rám néztél. Kék szemed összetalálkozott az enyémmel. Riadt arcom téged is felbosszantott. Az időjárás odakint még zordabb lett.
-Ne csináld.-Förmedtem rád.
-Mégis mit?
-Tudod jól.
-Ha az időjárásra gondolsz akkor az nem én vagyok. Nem tudom miért nem bízol a képességeimben. Én sem akadályozhatom meg az időjárás természetességét folyton.
-Szóval akkor ezt most nem te...?
-Nem.
-Ne haragudj. Én csak...
-Tudom. De hidd el. Nem használom a képességemet.
-Jól van.
-Elment?-Tőrként hasított szívembe ez a kérdés.
-El. De most megyek...
-Most már készen állsz?
-Talán.
-De...
-Készen állok. Soha semmire nem álltam készen ennyire. De nem ma este. Nem most. Holnap szeretnék vámpír lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése